Másfél hónapja élünk ebben a csodálatos városban. Berendezkedtünk, kiismertük a társasház, a lakás és a háztartási gépek lelkivilágát. Mert itt mindennek lelke van.

Elromlott már pl. a postaláda zárja, a bejárati kapu zárja. (S ez utóbbival hajnali háromkor szembesültünk...). A mosogatógép hol tisztára mosogat, hol úgy kell kimernünk a habos vizet a gép aljáról. A mosógépet is noszogatni kell néha, hogy elinduljon. Megtanultuk, hogy nem az ablakon kihajolva rázzuk ki a teregetnivalót (ami mediterrán módra ugye az ablak alatt kifeszített drótköteleken szárad meg), mert kipotyoghat egy-egy kisebb darab, ami aztán a földszinti lakó teraszán landol. (Már ha van lakó. Egy fél zoknink hetekig várta, hogy valaki beköltözzön végre.) De mindezekkel együtt nagyon szeretjük az új otthonunkat.

Íme, a zokni- és csipesztemető (nem a mi csipeszeinkkel, azok egészen lentre szoktak esni. Igen, oda a kis csíkos zokni mellé):

 Felfedeztük a környéket, a boltokat, zöldségest, a fagyizót, a barkácsboltokat. S elkezdtünk ügyintézni is. Tudtuk, hogy a bürokrácia itt is olyan, mint egy koncerten a füstgépezés, próbálsz átlátni a ködön, de amikor kicsit kitisztul a kép, akkor újra fújnak…eddig azonban nagyon vészes nem volt semmi. Csak türelemre és időre van szükség. A portugálok nem kapkodnak, az biztos. Második nekifutásra sikerült adószámot szerezni, az ügyintéző hölgy ui. hiánypótlásra szólított fel bennünket, bár az volt a gyanúnk, hogy csak keresett valamit, ami miatt nem kell rögtön megadnia. Lett tartózkodási engedélyünk is 5 évre. Ezt sem sikerült elsőre, de itt az ügyintéző volt a ludas: egyikünk kereszt- és vezetéknevét felcserélte az engedélyen. Mivel ezt az egyetlen adatot nem módosíthatják akárhol, csak egy központi intézményben, ott viszont épp ebédszüneten volt az egyetlen ezzel foglalkozó kolléga, így mi is elmentünk egy kávét meginni és megvárni, amíg végez. Bejelentkeztünk a helyi körzeti orvosi rendelőbe. Azt még nem tudjuk, hogy mit kell tennünk, ha betegek vagyunk, mert nem volt teljesen egyértelmű, de reméljük, erre a tudásra nem is lesz szükség. Lett bankszámlánk, bankkártyánk, mobilszámunk is. Most már bármi lehet belőlünk! Persze, ha már jól beszélünk portugálul. Küzdünk rendesen a nyelvvel, spanyol alapokkal nem tűnik nehéznek, de a kiejtést megtanulni, s így a beszélt nyelvet megérteni elég szép kihívás. Otthon nem volt tévé-előfizetésünk, itt van, hasznos. A főzős műsorok megértése már egész jól megy. :) A város maga pedig egy nyelviskola.

Vettünk bringákat, mert rájöttünk, hogy nem lehetetlen közlekedni velük. A körülményekhez képest (dombok, macskaköves, szűk utcák) egész sokan bicajoznak a városban, azt mondják, az utóbbi pár évben egyre többen. Szuper kirándulásokat lehet velük tenni a környéken, ezekről majd beszámolunk. Sokfelé járunk, kirándulunk, koncertekre megyünk, de sokszor csak elindulunk, hogy elvesszünk, mert itt az is élmény: mindig van egy helyes kis utca, egy szép épület, egy pici park vagy egy kilátó, amit még nem láttunk. A múlt héten itt volt a Web Summit konferencia és start-up “vásár”, amire az egész világból érkeztek résztvevők, s amire egy sorsszerű találkozásnak köszönhetően mi is eljutottunk. Sok érdekes, értékes embert ismertünk már meg, amióta itt vagyunk, ezek a találkozások minket is gazdagítanak.

Még mindig kicsit álomszerű, hogy itt vagyunk, még mindig (vagy már csak?) félig turista-létben. Élvezzük a csodálatos őszt, a még kellemesen meleg, napsütéses órákat. Ücsörgünk a Tejo vagy az óceán partján és szövögetjük az álmainkat. Szépen, lassan haladunk is előre.

(i)