Always the sun

Újrakezdés Lisszabonban

Nyári fesztiválkörkép Portugáliában

2017. június 23. 18:47 - alwaysthesun

A nyár beköszöntével természetesen itt is elkezdődött a fesztiválszezon, annyira, hogy e sorok írásakor már túl is vagyunk az első óriási bulin, ami a NOS Primavera Sound volt június 8. és 10. között.01.jpg

Portugáliában a nyári szezonban legalább öt nagyszabású fesztivált rendeznek, amit természetesen a legnagyobb cégek támogatnak. A három távközlési cég (NOS, MEO, Vodafone) mellett a legnagyobb helyi sörgyárnak (Super Bock) is saját, többnapos bulija van. Persze a nagyok mellett rengeteg kisebb fesztivál is kínál érdekes koncerteket, programokat.

Vegyük szépen sorba őket!

NOS Primavera Sound (június 8–10.)

Talán Európa egyik legmenőbb fesztiválja a barcelonai Primavera Sound, ahol az egy négyzetméterre jutó hipszterek száma a legmagasabb az egész bolygón. Aki számít, akár zenész, akár rajongó, annak kötelező megjelennie itt, hogy aztán lehessen menőzni otthon az aktuális primaverasoundos táskával/pólóval. Hadd irigykedjenek a haverok! Ennek a fesztiválnak a kistestvére a portugál rendezvény. A legnagyobb különbség talán az, hogy a lebetonozott barcelonai tengerpart helyett Portóban, a városi parkban rendezik a bulit, így nyugodtan lehet a domboldalon, fűben fetrengve figyelni a koncerteket, ráadásul ide még sokkal kevesebben járnak, pedig a zenei kínálat nem sokkal marad el a katalán nagytesóétól.

https://www.nosprimaverasound.com

02.jpg

Cascais Groove (június 23–25.)

Ezen a hétvégén lesz a Cascais Groove minifesztivál. Pénteken Joaquín Cortés spanyol flamenco-balett táncos mutatja be az “Esencia” című új műsorát, szombaton pedig a Thievery Corporation lép a színpadra. Ugyan ők idén február 25-én már játszottak a Coliseu de Lisboa-ban (mi is ott voltunk), de ettől függetlenül érdemes kivonatozni Cascaisba és elsétálni a Marechal Carmona Parkba.

https://cascaisgroove.pt

03.jpg

NOS Alive  (július 6–8.)

Talán ez az egyik legnagyobb a nyári bulik között, a Lisszabon melletti Algés vízparti sétányán. Már két hónappal az első akkord megszólalása előtt elkelt az összes jegy, 55 ezer embert várnak, kb. a fele külföldi lesz. Az éppen pörgő zenekarok mint The Weekend, The XX, Alt J mellett jön a már klasszikussá érett Foo Fighters és az abszolút veteránnak számító The Cult, valamint az idén új albumot megjelentető Depeche Mode is.

http://nosalive.com

04.jpg

Super Bock Super Rock (július 13–15.)

Idén már 23. alkalommal rendezik meg a Super Bock Super Rock fesztivált, aminek a legnagyobb nevei az elpusztíthatatlan Red Hot Chili Peppers és a tavaly új anyaggal jelentkező Deftones. Persze a helyi szinten nagyon (el)ismert brazil énekes/gitáros Seu Jorge David Bowie tribute koncertje is rendkívül izgalmasnak ígérkezik. Ráadásul még a helyszín is emellett a buli mellett szól, mert a Park de Nações-hoz metróval is egyszerűen el lehet jutni.

https://www.superbocksuperrock.pt

05.jpg

Festival Músicas do Mundo (július 21–29.)

Valószínűleg ez a leghosszabb nyári fesztivál Portugáliában. Alentejo óceánparti részén, Sines és Porto Covo városában, két külön helyszínen rendezik ezt a koncertsorozatot, ahol a világzene legjobb előadói lépnek fel. Nem is tudnék hirtelen mit ajánlani, ha csak egy napot kellene kiválasztani ebből az erős programból. Akiket szívesen megnéznék: Bareto (Peru), Waldemar Bastos (Angola), Cristina Branco (Portugália), La Mambanegra (Kolumbia), Aurelio (Honduras), Orlando Julius & Bixiga 70 (Nigéria / Brazília), Chico Trujillo (Chile). Igazából még sorolhatnám tovább az izgalmasnál izgalmasabb fellépőket. Azt hiszem, ide mindenképpen el kell utazni egy pár napra!

http://www.fmmsines.pt/

06.jpeg

MEO Sudoeste (augusztus 1–5.)

Lisszabontól több mint 200 km-re délre, a kacifántos nevű “Parque Natural do Sudoeste Alentejano e Costa Vicentina” természetvédelmi park határán rendezik a MEO ötnapos fesztiválját, ahol elég ütős névsorral várják a bulizni vágyókat. Csak véletlenszerűen néhány fellépő: Martin Garrix, Lil Wayne, Crystal Fighters, Two Door Cinema Club és a hét év után idén új albummal jelentkező Jamiroquai. Napközben a helyszínhez közeli strandokon lehet lazulni, este pedig pörögni a koncerteken. A heti belépő egyben egy kilencnapos kempingbérlet is, szóval érdemes elzarándokolni erre kicsit távoli helyre is.

http://sudoeste.meo.pt07.jpeg

O Sol da Caparica (augusztus 10–13.)

Ez a fesztivál elsősorban a luzitán előadókra fókuszál, mint a portugál Manuel Cruz és Carlos do Carmo, a brazil Criolo, vagy az angolai Matias Damásio. Persze nemcsak zenei programokat kínál a Sol da Caparica, hanem napközben gyerek-foglalkozásokat, este pedig mozivetítést, s persze strandolni és szörfözni is kíválóan lehet.

http://www.osoldacaparica-festival.pt

08.jpg

 

Vodafone Paredes de Coura (augusztus 16–19.)

Idén nemcsak a Sziget, hanem a Paredes de Coura fesztivál is a 25. születésnapját ünnepli. Az ország északi csücskében, a Taboão folyó mentén található, alig tízezer lakosú kisváros ad otthont a Vodafone által szponzorált négynapos eseménynek, ahol ebben az évben a Foals, a Beach House, a !!! (Chk Chk Chk), és Nick Murphy (Chet Faker) a húzónevek. A gyönyörűen zöldellő park és az augusztusban is kellemes folyópart ideális helyszín egy remek nyári kikapcsolódáshoz.

http://www.paredesdecoura.com

09.jpg

(k)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://alwaysthesun.blog.hu/api/trackback/id/tr1712616641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása